BrightOne az Arquideason!

Új hullám Londonban.

94 pályamű érkezett a londoni Hyde Park Music Pavilion megtervezésére kiírt nemzetközi, hallgatóknak és fiatal építészeknek szóló tervpályázatára. Dér Endre és Decsi Dániel Richárd építészek terve Honourable Mention minősítést ért el.

Földrajzi hely: London, UK
Építészek, alkotók: Dér Endre, Decsi Dániel, Zsuky András
Tervezés éve: 2019
Alapterület: 650 m2

A tervezési feladat egy olyan kulturális helyszín megalkotása volt, ahol zene és természet
találkozik: egy épületbe került a koncert-, kiállító- és szabadidőtér, ami a legendás Hyde
parki koncertek mementója is.
A kiírásban kötetlen lokáció szerepelt, annyi kitétellel, hogy az épület a parkon belül
maradjon, legyen benne színpad, kiállítási terület, kávézó és információs pont. Irodán belül
ötletpályázatot tartottunk, ahol a megfelelő helyszínt és tömeget kerestük. Endre
hullámzó pavilonjára esett a választásunk, amit közvetlenül a Long Water partjára
helyezett. A nagyvonalú, egyszerű formát a park egyik hossztengelyére fűztük fel, amit
a tó túlpartjára vezetett gyaloghíd erősít.

A legnagyobb hullám a fedett-nyitott színpad kontúrja, ez a tengely felől fókuszál
a Kensington Palace épületére, míg a kisebbek a kiállítóteret, a stégszerű kávézót
és a pinceszinten elhelyezett kiszolgáló funkciókat fedik. Az így létrejött, szoborszerű
épület a világ zenekedvelőinek ikonikus találkozóhelye, egyben a brit főváros és a park
új must-see pontja.

További információk:
https://epiteszforum.hu/hyde-wave-uj-hullam-londonban